A TÚRA LEÍRÁSA
A Pilisi Parkerdő Budapesti Erdészete idén ősszel is szakemberek által vezetett szarvasbőgés túrákkal várja az érdeklődőket. A naplementébe hajló erdőben egy igazán izgalmas és hangulatos koncertre invitáljuk önöket, ahol fültanúi lehetnek a szarvasbőgésnek és a szarvasbikák viadalának jellegzetes agancscsattogásának, szerencsés esetben pedig szemtanúkká is válhatnak.
A túra hossza 2-3 km, amely során a szakvezetőnktől érdekes, mini előadásokat hallgathatnak meg, többek között a vadgazdálkodás történetéről, a hazai vadfajokról köztük különösen a gímszarvas életének rejtelmeiről.
Fontos elmondanunk, hogy nem garantált, hogy szarvasbőgést hallhatnak a résztvevők, hiszen a vadvilág kiszámíthatatlan és ösztönös.
A vezetett túra létszámát 25 főben maximalizáltuk.
Találkozóhely a budakeszi túrák esetén: Budakeszi Vadaspark parkolója (a kőbagolynál).
Az túrák indulásának időpontja 17 óra, gyülekezés 16:45-kor. Kérjük Önöket, hogy időben érkezzenek a találkozóhelyre, mert a túrákat pontosan indítjuk el.
Ajánlott öltözet: zárt, bokát tartó cipő, az időjárásnak megfelelő ruházat, lehetőség szerint sötét színben. Fényképezőgépet csak vaku nélkül lehet használni. Távcső használata javasolt és a túra végén a fejlámpa is hasznos lehet.
Több éves tapasztalatunk alapján a túrát csak 10 éves kor fölött ajánljuk.
Kutyabarátok vagyunk, de erre a rendezvényre jövet inkább hagyják otthon a négylábú kedvenceiket, mert ők nem tarthatnak velünk a túrán.
ÁRAK:
Gyerekeknek (14 éves korig) 3000 Ft, felnőtteknek 4000 Ft
KAPCSOLAT:
Kérdésük, észrevételük esetén forduljanak bizalommal a Budapesti Erdészet munkatársához:
Budakeszi túrák esetén:
Mlecsenkov Éva
email: mlecsenkov.eva@pprt.hu
Tel: +3620 9846137